Blogolj!

Írónk, akinek elvették a fél szemét, mert hitt az elveiben

Tüskevár, Vuk, Kele, Téli Berek. Csak néhány cím a 120 éve született népszerű író, Fekete István művei közül. De kevesen tudják, hogy a kedves történetek mögött milyen sors rejtőzik meg. Fekete még az Andrássy út 60-at is megjárta, mert leírta azt, amit látott.

Fekete István 1900. január 25-én született Göllén és már egészen gyerekkorában kiderült, hogy mennyire szereti a természetet. A Ballagó idő vagy a Cönde című regényében részletesen megismerhetjük az író falusi gyerekkorát. Mezőgazdasági akadémiát végzett, majd miután 29 évesen feleségül vette Piller Editet, Ajlkára költöztek, ahol Nirnsee Ferenc birtokának vezetése lett a feladata. A birtokot nagyon hamar felvirágoztatta, tej- és sajtüzemet szervezett az uradalomban, valamint szeszfőzdét is irányított. Mint az ajkai nagybirtok főintézője búzavetőmagot nemesített, eredményei országos visszhangot keltettek, a Gazdatisztek Lapja is nagy elismeréssel írt róla. Az Országos Állattenyésztési Kiállításokon rendszeresen díjat nyertek az irányítása alatt tenyésztett merinói kosok.

Eleinte vadászkalandjait jegyezte csak le, amiket a Nimród című vadászlapban rendszeresen meg is jelentettek. 1936-ban megírta az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel első lett. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán, melyre összesen 193 író küldte be pályaművét, a Zsellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg. A művet a kommunizmus ideje alatt tiltólistára tették, a fellelhető példányokat elégették és teljes terjedelmében csak a rendszerváltozás után jelenhetett meg. Ugyanis benne a vörös terrort írta meg.

Fekete nem politizált, csak az igazat írta meg, de ez lett a veszte. A zsellérek című könyvben leírtak és az, hogy nem szégyelte mélyen katolikus vallását a rendszernek is bántotta a szemét. az ÁVO emberei az Andrássy u. 60-ban egyszer úgy megverték, hogy elvesztette fél veséjét és az egyik szemét is. Erről sosem beszélt. Tudta, hogy azzal még nagyobb veszélybe sodorná magát és családját.

Egy darabig, egyik legnépszerűbb írónk, nem publikálhatott, szinte teljesen ellehetetlenítették. A negyvenes évek végétől patkányirtásból, uszálykísérésből tartotta fenn családját. 1951-től sikerült tanárként elhelyezkednie, rendszersemleges kis novelláit pedig a katolikus Új Ember és a Vigília közölte.Ekkortól kezdte el írni - mintegy kényszerűségből - ifjúsági regényeit, melyek újra meghozták neki a sikert. Fekete ígyekezett úgy írni,ahogy a kor megkívánta. Tudta, hogy csak így tudja túlélni a rendszert és így tudja önmagát és családját fenntartani.

részlet a Tüskevár c. filmből

Fekete István rehabilitációja igazából sosem történt meg. Helye nem ott van jelenleg a magyar irodalomban, mely megilletné őt, a legnagyobb magyar írók között lenne a helye. Nem kizárólag kedves ifjúsági regényeiről kellene őt ismernünk, hanem a már korábban említett vörös terrort bemutató, Zselléreknek és a az Erdély elcsatolása után íródott Hajnalodiknak is ott kellene lennie a  legnagyobb művek között.
Fekete István természet- és emberszeretete és olyan értékek elfogadásának tanítása, mint egymás tisztelete és a kitartás mindenkinek pozitív példát mutatnak.
https://kali.blogstar.hu/./pages/kali/contents/blog/89104/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?