Blogolj!

Vulkánok nyomában a Káli-medencében

Tanúhegyek, kőtengerek, mosóházak, bazaltlávák. A Káli-medencében járva nem is gondolnánk, hogy akár közel 8 millió éves köveken sétálunk, vagy egy olyan kőfal előtt állunk, melyben olyan kőzet is található, ami nagyjából 10 kilométeres mélységből tört elő. És ami a szemünk elé tárul, még nem minden, hiszen sok mindent meg fel sem fedeztek fel a kutatók. A Káli-medence és környéke még sok kincset tartogat.
Még az is előfordul, hogy az erdő mélyén egyszer csak előbukkan egy vulkán kürtője, hisz néha a természet visszaveszi azt, amit az ember nem zargat.
De hogyan tudjuk ezeket a földtani örökségeket megőrizni, hogyan tudjuk bemutatni azoknak az embereknek, akik nem földtudományi szakemberként, hanem „földi halandóként” szeretnék megismerni a természet ezen csodáit?

10 kilométer mélységből felrobbanó peridotit, Szentbékkállán


Az UNESCO Földtudományi Tagozata 1997-ben hirdette meg geopark programját, majd 2000-ben elkötelezett francia, német, spanyol és görög szakemberek életre hívták az Európai Geopark Hálózatot. A hálózat egyik fontos célja, hogy a geoturizmuson keresztül népszerűsítse, bemutassa geológiai örökségünket.
Magyarországon jelenleg két geopark található, az egyik a határon átnyúló NovohradNógrád Geopark, másik pedig a Káli-medencét is magába foglaló BakonyBalaton Geopark. A 3244 km2-es geoparkot a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) hozta létre 2006-ban. 2012-ben az Európai Geopark Hálózat tagjai lettek, 2015-ben pedig elnyerték az UNESCO Globális Geopark címet, ami az UNESCO Világörökséggel azonos rangot jelent.
Nemrég nemzetközi összefogással nagyszabású Interreg projektbe fogott a geoparkot fenntartó BfNPI, és hét, a Duna vízgyűjtő területén működő geoparkkal létrehozták a Dunai GeoTúrát. A projekt keretén belül felújítottak két tanösvényt (Badacsony, Szent györgy-hegy), „Tűz útja” néven pedig egy olyan új tanösvényt hoztak létre, mely ugyancsak a vulkáni természeti értékekre helyezi a hangsúlyt.
(A három tanösvény nyomvonalát itt lehet megtekinteni.)
Az egyedülálló, 27 kilométeres Tűz útja tanösvényen szinte az egész Káli-medencét bejárhatjuk úgy, hogy közben megismerhetjük a környék vulkánjait, földtani tevékenységeit, geológiai értékeit.


A túra a Hegyestűről indul, és Köveskált, Szentbékállát, Mindszentkállát érintve járhatjuk be a tűz (azaz a vulkánok) útját. Megnézhetjük Balaton-felvidék egyik legszebb panorámáját a Kopasz-hegyről, felfedezhetjük például a kőtengereket és a Káli-medencében egyedül álló mosóházakat.
A túra alatt rengeteg érdekességgel találkozhatunk, és az információs táblák segítségével új ismeretekre tehetünk szert. Talán a legérdekesebb a Boncsos egykori vulkánjának története. Az erdő mélyén szinte a semmiből tűnik fel felhagyott kőfejtő, amely a vulkánkürtő közelében megszilárdult kőzetet tárja fel; erről a geohelyszínről nagyon sokáig a szakma sem tudott, hiszen teljesen belepte az erdő. A Fekete-hegy Egyesület önkéntesei kitakarították ezt a részt: így már mindenki számára megtekinthető a természet ezen csodálatos képződménye.

Magyar és angol nyelven megjelent egy ingyenes ismeretterjesztő kiadvány is, amelyben a sok érdekes információn kívül megtaláljuk az említett tanösvények térképeit is (ez beszerezhető pl. a BfNPI csopaki székházában is).

A Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen 2020 tavaszán egy olyan kiállítás nyitja meg a kapuit, amely közérthetően, interaktív eszközökkel mutatja be a térség vulkanizmusát a látogatóknak. Egy okkal több, hogy ismét felkeressük a Káli-medence egyik emblematikus geohelyszínét!


Ha a finom borokon, hangulatos településeken kívül szeretnénk még jobban megismerni a Káli-medencét, érdemes bakancsot húznunk és végigjárni a Tűz útja vagy bármelyik más tanösvényt. Élményekkel leszünk gazdagabbak.

Ha még többet akarsz tudni, akkor kövess minket FacebookonInstagramon és YouTube-on!

https://kali.blogstar.hu/./pages/kali/contents/blog/86771/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?